5 tipp a nyugodt alváshoz

by - január 04, 2018

Az elmúlt időszakban sokszor nehezen tudtam elaludni, és ha sikerült is elszenderednem, nyugtalanul teltek a pihentető percek, mert nagyon sok gondolat és a másnapi teendőim jártak folyton a fejemben. Mivel az álom messziről elkerült, ezért egyre később mentem aludni és korán keltem. Persze a végeredmény nem lett más, mint hogy nyúzott és fáradt voltam napközben, amitől aztán nem igazán tudtam úgy végezni a teendőimet, ahogy elterveztem.

Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem nektek 5 olyan praktikát, ami segített nekem abban, hogy könnyebb és pihentetőbb legyen az alvás.  


1. Tedd le a teendőidet

Nekem sokat segített, hogy az esti rituálém részeként leültem pár percre a jegyzetfüzetemmel és leírtam a gondolataimat, fontos teendőimet, amin egész nap agyaltam. Így nem aggódtam már az ágyban fekve azon, hogy mi lesz az a halaszthatatlan dolog, amit másnap el kell intéznem és nem szeretném elfelejteni. 

+ tipp: Ha ti is hajlamosak vagytok arra, hogy az éjszaka kellős közepén felkeljetek, mert eszetekbe jutott egy ötlet vagy fontos teendő, akkor az ágy mellett, a kezetek ügyében tartsatok egy jegyzetfüzetet, amibe ilyenkor gyorsan lejegyezhetitek a gondolataitokat. Így egy gyors jegyzetelés után, már alhattok is vissza és nem kell egész éjjel azon aggódnotok, hogy reggelre elfelejtitek, ami éjszaka eszetekbe jutott.

2. Hangolódás a lefekvésre

Végy egy forró fürdőt és használj hozzá nyugtató tusfürdőt, fürdősót vagy illóolajakat. Nekem a levendula a kedvencem, mindig ellazít. Hallgass valami kellemes zenét fürdés közben és kapcsolódj ki erre az időre. Már nem számít min zakatolt az agyad napközben, tedd félre a frusztráló dolgokat és élvezd a nyugodt perceket.

3. Lazítás egy finom teával

Fürdés után szeretek belebújni a kedvenc pizsamámban és a kanapén lazítani még lefekvés előtt. Újonnan rákaptam, hogy egy könyv vagy sorozat mellé megiszok egy bögre nyugtató citromfű teát. Ez segít kikapcsolódni és ellazulni, jobban és nyugodtabban alszom tőle. Próbáljátok ki, különösen, ha ti is szerettek teázni!

4. Nyugtató masszás

Nap végén sokszor érzem, hogy az izmaim feszültek és fáradtak, ha feszített volt a tempó. Ilyenkor sokat segít egy kellemes és nyugtató masszás, amihez persze egy kis segítséget szoktam kérni Tomitól. Legutóbb a Dr. Kelen  Relaxáló masszázsolaj-át próbáltam ki és a kellemes "szauna világ" illata mellett a jótékony gyógynövények gondoskodnak arról, hogy kellően ellazuljak elalvás előtt. 

5. Édes álmot, jó éjt!

Szégyen vagy nem, de mióta anya lettem az itthoni viseleteim 80%-át a pizsama adja. Sokszor előfordul, hogy a reggeli rutin miatt egészen délig pizsamában lejtek a lakásban, ami számomra nagyon kényelmes viselet. Az utóbbi időben igazi pizsama fanatikus lettem. Szinte minden beszerző körutamról hazajön velem egy új darab, mert számomra nagyon fontos, hogy alvás közben is jól érezhessem magamat abban, amit viselek. Persze nem mellékes, hogy nagy a választék az aranyos pizsamákból, így mindig akad indok egy új darab beszerzésére! 



Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!


You May Also Like

1 megjegyzés

  1. És te hol szerzed be a pizsiket? Mert én nem tudok jót találni. F&F, H&M, Aldi, Lidl tb., mind összemegy, kinyúlik, kiszöszösödik, varrás eltekeredik egy-két mosás után.

    VálaszTörlés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!