Sára és Dorka első adventi kalendáriuma

by - november 20, 2017

Nemrégiben egy élő adásban feltettétek nekem többen a kérdést, hogy milyen adventi kalendáriummal készülök a lányoknak, illetve milyen apróságokat rejtenék el nekik benne. Őszintén bevallom, hogy egészen addig a pillanatig nekem abszolút nem volt a fejemben, hogy készülnöm kellene adventi kalendáriummal, mert úgy gondoltam, hogy Sárát és Dorkát talán még nem annyira érdekelné ez a dolog. Aztán végiggondoltam és arra jutottam, hogy miért is ne lehetne már most bevezetni ezt a karácsonyi szokást nálunk, hiszen én is nagyon szerettem gyerekkoromban, amikor Anyukám apró meglepetésekkel készült nekünk december minden napjára, így kicsit kibírhatóbb volt a várakozás. Persze a lányoknak lehet, hogy még nem lesz olyan egyértelmű a naptár célja, de ennek ellenére nagy öröm volt gondolkodni és törni a fejemet, hogy milyen legyen Sára és Dorka első karácsonyi kalendáriuma és mi kerüljön bele?

Éppen ekkor kezdtünk el beszélgetni Rózsával a Nobile babahálózsákok alkotójával, aki a hálózsákok mellett, idén már adventi naptárral is készül az ünnepekre. Persze azonnal megtetszett az aranyos angyalkás kalendárium, ami a kis tölcsér alakú zsebeknek köszönhetően tökéletes a meglepetések elrejtésére. Az is nagyon tetszik, hogy a textilből készült naptárat könnyen felakaszthatom bárhová a lakásban egy  szép karácsonyi díszként, majd az adventi időszak után kis helyen, összehajtogatva tárolható. 


Amikor azon gondolkoztam, hogy mi kerüljön a kis zsebecskékbe, arra jutottam, hogy bár nem vagyok csoki vagy éppen édesség ellenes, de lehet, hogy a lányok jobban örülnének valami olyan apróságnak, ami tovább tart számukra, mint egy falat finomság (amit amúgy is szoktak kapni néha), így azt találtam ki, hogy Kinder figurákat rejtek el nekik a karácsonyi visszaszámolás napjaira. Számukra ezek még elég ismeretlen holmik, így különleges lesz nekik, minden nap egy-egy új aprósággal megismerkedni. 

Persze ikrek esetén nem volt egyszerű feladat beszerezni a játékokat, de szerencsére sikerült találnom egy anyukát a közelünkben, akitől megvásároltam 48 darab, párba válogatott figurát. Ugye mondanom sem kell, hogy mennyire örültem ennek, hiszen így biztos békésen fog zajlani a meglepetések felfedezése és még véletlenül sem lesz probléma, hogy a másiknak más figura jutott és hogyan osztozzanak meg rajta. Tudom, hogy ez nem egy idillikus megközelítés, de tényleg nem szeretném, ha az örömöt beárnyékolná néhány felhő, ami mostanában néha előfordul nálunk, ha játékok megosztásáról van szó. Az külön öröm volt a számomra, hogy a régi típusú figurák is megtalálhatóak az összeállított csomagban, amiket én még felnőtt fejjel is nagyon hiányolok a mai meglepetés tojásokból, mint a vízilovas vagy oroszlános sorozat, így a lányok is olyan darabokkal találkoznak majd, amiket gyerekként én is szerettem és gyűjtöttem. 


Kíváncsian várom, hogy mit fognak szólni a lányok az adventi kalendáriumhoz és a benne rejlő kincsekhez. Az biztos, hogy egy új és izgalmas élmény lesz ez nekik és nekünk is. 

Nálatok milyen szokások élnek a karácsonyi időszakban? 

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!


You May Also Like

2 megjegyzés

  1. A Kinder figurákkal azért vigyázz, mert 3 éves kor alatt elvileg nem ajánlják az apró darabkák lenyelése miatt.
    Szép ez a kalendárium egyébként, Tchibonál szokott lenni hasonló.

    VálaszTörlés
  2. Én egy egyszerű kis papírból összerakható vonatot szereztem be az Aldiból, idén még ez jó lesz. A belevalók pedig - mivel még kicsi hogy igazán értse Dani miről van szó - élmények lesznek. Csupa olyan tevékenység amit szeret csinálni, és amit egyébként is sokszor csinálunk, csak kicsit extrázva. Pl a hosszú fogmosástól kezdve a közös sütisütésen át az állatkerti sétáig mindenfélét beleteszek. Szerintem ez a későbbiekben is marad majd, és ha minden jól megy, jó kis családi hagyomány lehet majd belőle. :)

    VálaszTörlés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!